5 DOLOG, AMIÉRT A FÉRFIAKNAK IS SZUPER HASZNOS A PEDIKŰR

Be kell látni, kevés dolog van, amitől a férfiak rettegnek, az egyik ilyen a pedikűr. Kedvenc hímtársaink alapvetően úgy gondolják, hogy manikűrbe és pedikűrbe a nők kiváltsága járni, melynek okán az ő jelenlétük a pedikűr szentélyében nem életszerű, éppen ezért tehát nem is szükséges, amolyan létellenes tevékenység. Mindamellett a pedikűr, mint olyan, nemcsak azért fontos férfinak és nőnek egyaránt, hogy a nyár beköszöntével ne okozzon optikai környezetszennyezést egy-egy gondozatlan láb látványa a flip-flopban, de fiziológiai és egészségügyi okai is vannak, hogy rendszeresen, akár otthon, akár profi körülmények között figyelmet fordítsunk lábaink ápolására.

Nézzük, mit tehetnek a pasik, hogy a világomlást elkerülve megőrizzék lábfejeik ápoltságát, egészségét!

VIZSGÁLD MEG! IGEN, NAPONTA!

Rémesen egyszerű vizsgálatnak vetheted alá lábaidat, ugyanis a napi monitoringot simán összekötheted a zuhanyzással. Ha már annyira le tudsz hajolni, hogy a lábfejeidet megmosd, és már egyébként is ott vagy, nézd át gyorsan körmeidet és ujjaidat, nincs-e rajtuk elváltozás. Ha a körmök elszíneződtek – sárgás, barnás színűek, benőttek, a lábujjak találkozásánál a bőr kipirosodott vagy tyúkszemet, bőrkeményedést tapasztalsz, itt az ideje, hogy keress egy jó pedikűrös szakembert!

MINDIG NÉZD MEG, HOVÁ LÉPSZ!

Nem a félrelépésről, sokkal inkább a mezítláb történő rohangálásról van itt most szó. Ha nem is feltételezzük, hogy kint a réten szaladgálsz mezítláb romantikusan a naplementében, az otthoni dekorszőnyeg is rejtegethet veszélyeket. Apró tárgyak, ledobott övek kiálló övcsattal, biztosítótűk, gombok vagy egyéb eszközök bújhatnak meg a szőnyegben, ami felsértheti talpadat, bőrödet. Ha a lábfejeden eleve sérülés található, még ha apró is, légy óvatos, mert a szőnyegben megbújó baktériumok fertőzésveszélyt jelenthetnek.

NYESD EGYENESRE A KÖRMEIDET!

Az otthoni körömvágás bár nem ördögtől való, megvan a maga technikája. A lényeg, hogy elkerüld a körmök benövését, amit aztán fájdalmat, akár műtétet is eredményezhet, hagyd a flikk-flakkot és csak simán vágd mindig egyenesre és sosem túl rövidre a körmeidet. A lábakon lévő körmök ideális hossza éppen csak egy hajszálnyival hosszabb, mint hogy elérnéd a lábujj bőrét. A köröm sarkait alapvetően nem kell bántani, de ha nagyon éles, akkor azt lehet finomítani.

HASZNÁLJ HABKÖVET!

Bőrkeményedést találtál a talpadon? A lábujjak alatti puha párnák megkeményedtek? Hagyd egy kicsit ázni a tappancsaidat és használj reszelőt vagy habkövet. Bár a reszelést a bőr irritációnak érzi, éppen ezért hosszú távon nem célszerű alkalmazni, viszont, ha gyors megoldásra van szükséged, ezt nyugodtan bevetheted. Ha ódzkodsz a reszeléstől, úgy Coco Nail Studio körülmények között választhatod az egyre népszerűbb Callux, vagyis szike nélküli pedikűrt, ahol kizárólag bőroldó szerekkel távolítják el profi szakembereink a megvastagodott, elhalt bőrréteget, melyet kényeztető lábmasszázs követ.

MIÉRT BÍZD A PEDIKŰRT PROFIKRA?

Egyrészt azért, mert végtelenül kényelmes, kényeztető és ha sietsz, a manikűrt és pedikűrt akár még egy időben is elvégeztetheted. Arra figyelj, ha pedikűr szalont választasz, hogy mindig legyenek tiszták az eszközök, hiszen a szépségnél már csak egy fontosabb dolog van, mégpedig az egészségünk!

 

FOGLALJ IDŐPONTOT ONLINE! │ COCO NAIL STUDIO

Szerző: Szécsényi Réka

Fotó • @Unsplash