NAPI 5 DIÉTÁS FOGÁS, AMITŐL A KÖRMÖD IS MEGNŐ!

A Koronavírus-járvány sok nehézséget hozott magával, ami alapjaiban rengette meg a hétköznapi rutinunkat. Túl azon, hogy home offica-ba toloncolták a lakosság jó részét, a kicsiknek bevezették az ONLINE tanulást, aminek a szülők viselhetik is minden ódiumát, felmerülnek azok a problémák, amelyeket illik vagy sem felemlegetni, mégis aktualitása van. Mégpedig az, hogy hogyan fogunk a körmöshöz eljutni. A válasz nagyjából az, hogy sehogy, hiszen a jó érzésű körömstúdiók a körülményekre való tekintettel bezártak, vagy ahogy azt mi is tettük, meg sem nyitottak. Elnézve viszont a közösségi média felületeit, igazolt tény, hogy a KÖRÖMÁPOLÁS nagyobb problémát okoz, mint a bevásárlás, hiszen esélyt sem látunk arra, hogy mikor leszünk már végre jók körmösünknél egy mesés manikűrre vagy egy tavaszköszöntő gél-lakkra.

Így, hogy kicsit most mindnyájan be lettünk zárva, pörög a program a fejünkben, hogy vajon hogyan fordíthatnánk mindezt a javunkra. Körmeink tekintetében arra jutottunk, hogy KÖSSÜK ÖSSZE azt az EVÉSSEL, mert azt most amúgy is minimum napi tizenötször gyakoroljuk, és ha karantén végén még ki akarunk férni a bejárati ajtón, akkor MAJSZOLJUNK olyan fogásokat, amivel még a körmeinket is erősítjük.

1. REGGELI • TOJÁS ÉS ZAB

A cél az, hogy EGYÜNK nagyjából korlátlan mennyiségben, és lehetőleg ne hízzunk. Jó, mi? Ez mindenki vágyálma, nem igaz? De tudtad azt, hogy ez lehetséges anélkül, hogy rommá tornázd magad? A mozgás persze kell, de emellett, ha jól be van állítva az étrend, és a megfelelő folyadékpótlás is megvan, a FOGYÁS vagy súlymegtartás különösebb erőfeszítés nélkül is működhet!

A reggeli kezdődhet ZABKÁSÁVAL, amit megdurranthatsz lekvárral, fahéjjal, kakaóporral (nem, Nutellával nem), de ha jobban szereted a TOJÁSREGGELIT, úgy azt is bátran fogyaszthatod. Utóbbi mellé válassz rozs vagy teljes kiőrlésű kenyeret, amiből pirítóst készíthetsz. A zab és a tojás amellett, hogy tele vannak a körmök számára is értékes fehérjével, számos, a körömnövekedést is segítő VITAMINOKAT is tartalmaznak. A zab a B-komplex vitamin mellett rézben és cinkben gazdag, ami a csontok számára szintén nélkülözhetetlen, a tojás pedig A-, E és B-vitaminokat, vasat és biotint, más néven B7-, vagy H-vitamint tartalmaz. Ha a zabkását TEJJEL főzöd, vagy a kávédhoz fogyasztasz tejet, további kálciumot és D-vitamint juttatsz be a szervezetedbe, amelyek szintén támogatják a körmönövekedést és az immunrendszered.

2. TÍZÓRAI • MANDULA ÉS NAPRAFORGÓ MAG, VAGYIS A SZOTYI

Tízóraira egy marék MAG és egy ALMA, vagy bármilyen alacsony cukortartalmú gyümölcs tökéletes kombó, hogy újabb 2 órára megint csitítsd magadban a fel-feltörő éhség-szörnyet. Ha befejezésként még egy jókora pohár vizet is ledöntesz, maximális hatást érsz el. A magokkal vigyázni kell, mert a sós mogyoró közellenség, úgyhogy azt gyorsan felejtsd is el, helyette viszont jöhet a MANDULA és a napraforgómag, közismert nevén a SZOTYI. Mindkettőre igaz, hogy olajokban, utóbbi esszenciális zsírsavakban gazdag, a mandula pedig szuper jó fehérje- és magnézium, a napraforgó pedig réz és magnézium forrás. A boltokban már kimérve is kapható pirított mandula, szotyiból pedig választhatod a kis kiszerelésű, pucolt, sózatlan változatot.

Az erős körmökért gyümölcsnek jöhetnek a C-vitaminban gazdag bogyós gyümölcsök, legfőképp az antioxidánsokban gazdag áfonya, a kollagéntermelést segítő eper, vagy az A-, és B-vitaminban gazdag banán, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a BEACH BODY mellé körmeidet is felkészítsék a nyári ragyogásra!

3. EBÉD • HÚS, HAL, TÉSZTA ÉS A ZÖLDSÉGEK

Abban, ha odafigyelsz az alapanyagokra, az a jó, hogy gyakorlatilag korlátlan mennyiségben lehet enni. A szénhidrátokra azért oda kell figyelni, mert bár szükséges energiaforrása a szervezetnek, azért kell belőle bevinni. Jó hír, hogy ezeket is NAGYON JÓL meg lehet már válogatni! Ebédre jöhetnek a fehérjében gazdag HÚSOK – csirke, pulyka, marha – és a HALAK, valamint a húst nem fogyasztóknak a tojás és a tofu, illetve mellé a jó szénhidrátokból álló köretek. Ilyen a durumlisztből készült TÉSZTA, a bulgur, vagyis a durumbúzatöret, a kuszkusz és a hajdina, vagy a vitaminokkal teli BARNA RIZS!

A zöldségek tárházát ebédre szintén bőséggel fel lehet sorakoztatni, hiszen A-tól Zs-ig tele vannak értékes vitaminokkal és tápanyagokkal, ráadásul, ha a MIRELIT verziót választod, az elkészítés idejét is leredukálhatod. A ZÖLDségek – brokkoli, spenót, kelkáposzta – itt is kiemelkedőek, hiszen vas, folsav és kálcium tartalmuk segít a körmök erősítésében. A LENCSE szintén jó választás főleg húst nem fogyasztóknak, mert gazdag fehérje- és biotin forrás, ráadásul levesnek, salátának, főzeléknek és még ragunak is tökéletes!

4. UZSONNA • MAGOK… ÉS EGY POHÁR SÖR

Uzsonnára, hogy kibírd vacsoráig, jöhet ismét egy MARÉK MAG a fent említett mandulából és/vagy napraforgó magból. Talán a napnak még ez az az utolsó része, ahol egy kicsit el lehet hajlani. Hogy ez mit jelen? Azt, hogy #férjenbele egy pohár bor, ebéd után egy desszert, vagy akár egy POFA SÖR! Gondoltad volna, hogy a búza alapú sörök a körömnövekedés szempontjából hasznosak? Pedig így van! A sör ugyanis szilíciumban gazdag, ami segít megerősíteni a csontokat, így a körmöket is. Ez persze most nem felmentés, hogy akkor erre való hivatkozással mostantól rá lehet csatlakozni a sörcsapra! Pusztán csak tudatjuk, hogy olykor-olykor egy-egy pohár sör elfogyasztásával nemcsak a LELKEDNEK, de a körmeidnek is jót tehetsz.

5. VACSORA • LAZAC

Ha evéssel szeretnél tenni alakodért – a TITOK pedig tetszik vagy sem, ebben van -, vacsorára már ne fogyassz semmilyen szénhidrátot. Ahhoz, hogy tartalmas legyen az esti étkezés is, válassz FEHÉR húsokat, zöldségeket és salátát, túrót, kefírt vagy tojást. Vagy akár egy Omega3 zsírsavban gazdag LAZACOT. Tudjuk, hogy az Omega3 zsírsav fontosságát már unalomig ismételték, pedig joggal mondhatjuk, hogy a HALBÓL is ez folyik. A lazacból biztosan! Emellett fehérjével, biotinnal, B6 és B12 vitaminokkal, illetve olyan ásványi anyagokkal és fontos nyomelemekkel van tele, amelyek megakadályozzák a körmök töredezettségét, repedezettségét, szárazságát, segítve ezzel a növekedést.

Bon appetite!

 

FOGLALJ IDŐPONTOT ONLINE! │ COCO NAIL STUDIO

Szerző: Szécsényi Réka

Fotók: @OPI • @Unsplash • @Pinterest